Indiszkrét

Már 200 ezren tagjai az anti-Facebook csapatának

2019. november 24. 09:24 - kurrek

wt-social-wp--dyn--shareimg.jpg

A Wikipédia társalapítója a múlt héten indította el hivatalosan a Facebook és a Twitter riválisának számító WT:Social nevezetű közösségi portált. Jimmy Wales internetes vállalkozó elmondta, hogy a két oldal felületessége késztette arra, hogy létrehozza az új fórumot. Reméli, hogy az újdonság legyőzi majd a hamis hírekkel telepakolt Facebookot. Szerinte az embereknek már elegük van az álhírekből, aminek véget akar vetni.

Az alapító hétfőn közölte, hogy már 200 ezer felhasználó regisztrált a szolgáltatásba, amit nagyon bíztatónak érez. Igaz, hogy a Facebookra 2,5 milliárd ember lépett már be legalább egyszer, de nem lehetetlen a célja, hogy legyőzze a 15 éve működő platformot. 

 

A hírfolyama hasonló a Facebookhoz, de csakis formailag. Míg Zuckenbergéknél azok a bejegyzések kerülnek első helyre, amikre a legtöbben reagáltak, addig a WT:Social a legfrissebbeket helyezi előtérbe. A tervek szerint hamarosan további szolgáltatásokkal bővül majd az oldal. Terveznek egy gombot, amely megnyomásával a felhasználók javasolhatnak minőségi és érdekes tartalmakat. 

Wales új céget hozott létre, hogy mindezt működtesse, aminek amúgy semmilyen kapcsolata nincs a Wikipédiával. A vállalkozó meggyőződése, hogy a tartalmak minőségi romlásáért és a közösségi média rossz irányáért a reklámok a felelősek, így a WT a felhasználók adományaira épül, hogy elkerülje ezeket a hirdetéseket. 

Az alapító szerint az újdonság nem lesz jövedelmező, de fenntartható marad. A csapatuk egyelőre kis létszámú, pár adminisztrátorból és néhány fejlesztőből áll. Az október óta működő közösségi szolgáltatás célja, hogy utolérje, illetve meghaladja a Facebook látogatottságát. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://indiszkret.blog.hu/api/trackback/id/tr9115316446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása