21-én, csütörtök késődélután, a Jégvarázs 2. premier vetítése napján igyekeztem méltósággal kihúzva magamat kivonulni a moziteremből.
Előző este töltöttem be a 18-at, így kissé megrendülve tapasztaltam, hogy a zsibongó, Elza-műhajjal és egyéb cicomákkal felszerelt gyerekhad talán mégsem az én társaságom. Elég, ha csak azt nézzük, hogy körülbelül a térdemig értek, pedig nem vagyok egy égimeszelő... Büszkeségemet félretéve azonban küldetésemre koncentráltam: egy akkurátus, megalapozott, mégis személyes filmkritika összeállítására. Nézzük, hogy sikerült!
Kezdjük talán ott, hogy a 2013-ban Jennifer Lee és Chris Buck író-rendező páros igencsak kitett magáért. A szó szoros értelmében is eltért a szokásos forgatókönyvtől: bravúros fordulatokkal, a nézői elvárásokat romba döntve, ugyanakkor azoknál valami sokkal többet adva. Mindez persze kihatott az eredeti forgatókönyvre is, ahol Elza (Idina Menzel) és Anna (Kristen Bell) nemhogy testvérek nem voltak, de még csak hercegnők sem. Érdekes továbbá, hogy a 2. részre előrevetített coming out ötletet, miszerint Elza leszbikus végül elvetették, ma ez már a trendekkel való szembemenésnek számít. Talán egy kicsit még korainak gondolták ilyenekkel összezavarni szegény felvilágosulatlan célközönségüket, melyet őszintén szólva meg tudok érteni. A tipik Disney jó vs. rossz felállásból kerekedett ki az a varázslatos, rétegzett történet, melyet ma láthatunk a képernyőkön. A jegyeket pedig vitték, mint a cukrot, a bevétel 1,3 milliárd dolcsira ugrott. A különböző merchandising termékek pedig nagyon arattak (ld. kislányok Elza-inspirált műhajai) a gyerekek körében. Fogalmazzunk tehát úgy, hogy a második résznek ölég magasra került a léc, és hát na...elsősorban a szép summák ösztönözték ennek a folytatásnak az elkészítését. Ez előrevetített egy súlyos alkotói nehézséget is: a közönség igényeinek kiszolgálását, kérem alássan. Hisz ne feledjük, a megfelelési kényszert és a meghunyászkodást csak egy hajszál választja el egymástól...
Elza pontosan azokat az állomásokat teszi meg, amelyeket egy hősnek meg kell tennie (legalábbis Joseph Campbell szerint, ld. alábbi kép). Elzáék boldogan éldegélnek egy idilli világban, ahol egyszer csak történik valami rendellenes. A jéghercegnő furcsa énekhangot hall, a természet pedig tornádóval és különböző rettenetekkel megtámadja Arendelle lakosait. Ekkor a hősnő meghívást kap egy misszióra, amelytől először megretten, visszautasítja, de aztán mégiscsak beadja derekát (akárcsak Jónás és a cethal esetében a Bibliában). Alámerül a a problémák felkutatásáért egyfajta 'alvilágba' - nevezhető ez akár egy belső, lelki elmélyülésnek is. Majd elhozza az 'elixírt' az emberiségnek.
Egy szó, mint száz az ősök által elkövetett eltitkolt bűnök most nyalnak vissza. Sok-sok évvel ezelőtt ugyanis harcra keltek az Erdő népével. A természet szellemei büntetésből elátkozták az Erdőt, így aztán se ki, se be nem lehetett többé jutni. A testvérpárnak nem csak felfedniük kell az igazságot, hanem jóvá is kell tenniük. Ezért a már említett furcsa énekhang irányába elindulva kezdik meg útjukat, megtalálva az elátkozott erdőt, a már említett harcot kiprovokáló mesterséges gátat, majd a múlt minden emlékét őrző folyót. Eközben a film olyan traumákat dolgoz fel, mint szülők elvesztése, csalódás a gyermeki ideálokban és a cudar valóság felismerése. Az egész történet tulajdonképpen értelmezhető a természet kezdeti összhangja és az emberi félelmek szülte mesterséges térnyerés összecsapásaként, ha csupán az egyre égetőbb problémaforrássá váló globális felmelegedésre is gondolunk. Továbbá a felnőtté válás motívuma is végigkíséri hőseinket kalandjaikon és megpróbáltatásaikon keresztül.
Azonban bőven lett volna még hova fejlődnie a filmnek. A komoly témákat nehézkesen adaptálták az animációs musical keretei közé, és whitewashinggel még a filmben bemutatott számi kultúrát is félrereprezentálták. Ugyanis a filmben szerepeltetett lappföldi számi nép kicsit ázsiai beütésű és sötét hajú megjelenését talpig fehér karakterekkel helyettesítették (Kristoffot legalábbis tutira) - emiatt már számos támadás érte az első részt is. Ráadásul számomra kissé túlhígították az indokoltnál több betétdallal és parádéval. Visszaéltek a gyermekeket nyilvánvalóan megragadó giccsel és a cukipofa szereplőkkel. Egy családi animációs filmnek az a rendeltetése, hogy minden korosztály tudjon vele azonosulni. Ezt ugyan meg is próbáltak valósítani különböző elemekkel, azonban nem adott fel semmi gondolkodnivalót az idősebbek számára. Néha magam is úgy ocsúdtam fel, hogy a film kicsit elkésve tálalja azokat az információkat, amiket az ember alapesetben már rég összerakott a fejében (például az édesanyjuk köpenyének mivoltja), és nem kellett hozzá nagy észkombájnnak lenni. A szememben egyre csak töpörödő mese hol túl szájbarágósnak, hol túlkomplikáltnak, letisztulatlannak és kidolgozatlannak hatott. Nekem kissé úgy tűnt, túlságosan a problémák tünetkezelésére volt kihegyezve a sztori. Pedig ha már ilyen komoly témákat emelnek be egy mesébe, akkor azokat nem ártana kicsit jobban árnyalni és nem lógni hagyni őket a levegőben... Be kell valljam, hogy elég egysíkúvá vált a történet ennek hiányában.
Pár dolgot azonban nem vitathatunk el tőle sehogy sem. A zenei és a vizuális kidolgozottság kifogásolhatatlan, egyáltalán nincsen összecsapva. A cselekmény konzisztens az előző résszel, továbbá itt is kitartanak a küzdelmek valósághűsége és hitelessége mellett. A kliséket igyekezik azzal ellensúlyozni, hogy megmaradnak a realitások talaján, nem hitetgetik, vakítják el a gyerekeket hamis ideálokkal, az ősök feddhetetlenségével stb. Sőt, nagyobb szerepet kap a kiábrándultság avégett, hogy az immár felcseperedő, tinédzser korba lépő közönséggel is számoltak. A természeti képek, az évszakszimbolika és a mitológiai utalások, illetve teremtmények (pl. vízló, tűzszellem és társai) nagyban hozzájárulnak a mesefilm értékességéhez.
Összességében elmondható, hogy az alkotók egy nagyszerű koncepcióval álltak elő, amelybe nem kis energiát és költségvetést fektettek. Azonban azt hiszem, az első résztől kissé elszálltak maguktól az alkotók, és nem bántak elég óvatosan a Jégvarázs 2-vel. Kétségtelenül hatalmas vállalás volt, így nem meglepő hogy nem tudtak felnőni a magas elvárásokhoz. Nekiveselkedtek kielégíteni a közönséget, de az ovisokon kívül - még a wc is az ő lelkendezésüktől zengett - nem vagyok benne biztos, hogy egyéb korosztályokat is meghódítottak volna maguknak. Mindennek ellenére, ajánlom a film megnézését az érdeklődőknek, mert ha az ember kicsit ellazul, abszolút szórakoztató, kritikus szemmel pedig igencsak tanulságos élménnyé tud válni.
