Indiszkrét

Az összes sorozatát berendelte a CW

2020. január 14. 17:51 - kurrek

webp_net-resizeimage-1.jpg

A CW nem teketóriázott. Míg az előző években februárban rendelte be, illetve kaszálta el sorozatait, addig idén már január elején bejelentette, hogy az összes jelenleg futó alkotását bekéri egy újabb szezonra. 

Azt már korábban is tudtuk, hogy az Arrow, a Supernatural és a The 100 idén véget ér, de a többi széria sorsáról egyelőre nem voltak információk. Míg az Íjász január végén búcsúzik a rajongóktól, addig az Odaát nézői májusig még örülhetnek az új epizódoknak. A Visszatérők nyáron még velünk lesznek, de aztán ők is lekerülnek a műsorról.

A CW azonban már most készül a következő szezonra, hiszen tizenhárom sorozatából már berendelte a következő évadot. A csatornától már megszokott, hogy mindenkinél korábban bejelenti a műsorainak sorsát, és ez most sem volt másként. A 2020/2021-es tévés szezonban tehát ismét láthatjuk a Supergirl, a The Flash, a Legend's of tomorrow, a Legacies, a Riverdale, a Roswell - New Mexico, a Black Lightning, a Spencer, a Batwoman, a Nancy Drew, a Charmed, a Dynasty és az In The Dark sorozatokat. 

Ha mindez még nem lenne elég, a CW a még be nem mutatott Riverdale spin-offhoz is bekért további 13 epizódot, így a Katy Keene teljes első évadot kapott a csatornától. Lucy Hale sorozata már most sikeresnek mondható?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://indiszkret.blog.hu/api/trackback/id/tr9115408466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása